Azt hittem jót teszek magamnak azzal, kimondom a végszót. Ehelyett kiderült, hogy csak neki tettem jót, mert végre megszabadult tőlem (most szárnyal) , többé nem bánthatom... Én pedig itt maradtam egyedül... Nincs más csak én és a munkám... Ez tipikusan az az eset, amikor kibaszottul kurvára visszanyal az a bizonyos nyalánkság...

Azt hiszem, ettől depitarhonya lettem, pedig rám nem jellemző, na sebaj, lesz ez még így se!

"A szerelem csak egy rohadt mágus, ha egyszer elkapom úgyis kiherélem"

UI.: Ez a kis letargiaköpet a mai napon reggel 6 és déli 12 óra között cikázott a buksikámban és villámcsapások módjára hasogatta a szívemet, de úgy látszik sikerült kiiktatni (az majd kiderül, hogy csak egy időre vagy véglegesen) azzal, hogy lejegyzeteltem, gyakorlatilag kiírtam magamból a bánatot (lehet ezentúl ezt kéne tennem :D )

Amúgy mint látjátok kicsit szét vagyok csúszva, "enyhe" (hangsúlyozom: ENYHE!) hangulatingadozásaim vannak, emellett olyan gyenge vagyok mint a tavaszi libafos... Emellett a tettemtől azt vártam, hogy elindulok a lejtőn felfelé, ehhez képest az egyet előre kettőt hátra játékból jelenleg az egyet előre hármat hátra játékba süllyedtem vissza...

Najóvánmostmáraztánazérteléglegyenmárazönsajnáltatásból...